Emlékezések újra

Tovább »

Sorozatok az életünkben

Igen régóta jár a fejemben, nem véletlenül, a sorozatfüggőség témája. Fogalmam nincs róla, hogy közéjük soroljam-e magam immár, vagy nem. Azt hiszem (bár ki tudja), a gyerekeim nem abban nőttek fel, hogy anyjuk a TV előtt növeszti terebélyes hátsóját, noha tévézni bizonyára sokat láttak.

Tulajdonképpen mindig jobban szerettem az önálló filmeket, mert kezdődött, végződött és passz. Az ember felállt és ment a dolgára, vagy lefeküdni, ahogy éppen következett.

No, de a sorozatok, az egy egészen más káposzta, nem azért, mert több van belőlük és folytatásosak.  Az alattomosság ott lapul, hogy beleeszik magukat a nézőbe, családtaggá válnak..estéről-estére, vagy délutánra, s a végén ott kötünk ki, hogy gyanútlan kertművelés közben eszünkbe jut: vajon Rodrigó megbocsájtja-e Paulinának, hogy megint átcseszte.

Mi több, mint a kábítószeres, immár alig várjuk a kitűzött időpontot, s nagy sóhajtozások árán megy csak, hogy nem nézzük meg, mert meg kell várni vele immár (!!) a ház urát is.

Ha már említődött a kertművelés, ennek kapcsán próbáltam csak úgy fejben, kideríteni, hány, meg hány sorozat esett foglyomul röpke életemben, rövidebb, hosszabb ideig. Nem lesz teljes a lista bizonyára, sőt akadt olyan is, amelybe belekezdtem ugyan, de lejöttem róla, mint  szerről a kábszeres, mert nem találkoztunk úgy igazából.

Az időrendet sem kellene számon kérni, mert annyira nagy precizitást azért nem kíván ez az eset, hogy minden egyes sorozatnak utána nézzek, vajon mikor is futott a televízióban, mert elsősorban most ezekről lesz szó.

Elsőként kell említenem a vasárnap reggeli Foxi Maxi sorozatot, amit még igen gyerekként az ágyból nézhettünk, akkor még az 1-es épületben laktunk, és legelső fekete-fehér Kékes tévénket fogyasztottuk. Ebben a műfajban a Futrinka utca nem volt nagy kedvencem ..Morzsinak és a többieknek, olyan negédes, mesterkélt hanghordozása volt benne, hogy gyerekként is feltűnt. A Mazsola viszont jöhetett Manócskával, Tádéval. Később a Flinston család is fergeteges volt és a Vuk is szerethető. A Lolka Bolka (Lolek Bolek) szenzációsan jó volt, a Rumcájsz kalandjai és nem hagyhatom ki a Gusztávot sem, pláne a Mézga családot. Később a Menő manó már felnőttként szögezett a maga 5 percével a képernyő elé. A Tüskevár is kedvenc volt, fiatalként is ámultam Matula bácsi sok bölcseletén. A Tenkes kapitányát már alig vártam, akkor nagyon izgalmasnak tűnt és persze humorosnak is. Közbevetem, később, amikor már a Szomszédok laktak nálunk hetente, Taki bácsit egy ország imádta. Egyszer a metrón utazva találkoztam is vele, állt ballonkabátban az ajtó előtt és majdnem megszólítottam...olyan hozzám is tartozónak éreztem.

A többiek, csak sorolva:

A négy páncélos és a kutya

Onedin család
Dr Kildare

Ivanhoe
Kórház a város szélén

Forsyte Saga

A tavasz 17 pillanata

Simon Templar

Orion űrhajó

Alfa holdbázis

Minden lében két kanál
Őrjárat az égen
Egy úr az űrből

Dallas
Petrocelli
A klinika
Sandokan

x- akták
Starsky és Hutch
Kántor
Most és mindörökké
Hosszú forró nyár
Surda
Bors
Linda
Angyalbőrben

Szomszédok

Paula és Paulina

Esmeralda
Vad angyal
Kojak

Vészhelyzet
Abigél
Knigth Rider
Charlie angyalai
Bűbájos boszorkák
Magnum
Twin Peaks
Sógun
Tövismadarak

Star Trek
Xena

Barátok közt
Csillagjegyek
Guldenburgok öröksége
Rabszolgasors

Gyökerek

Voyager
Colombo

Szulejmán

Hegyi doktor

Csillagkapu
Seherezade

Dr House
Smallville

Dowton Abbey

Szultána
Életképek
Büszkeség és balitélet
Grimm
Trónok harca
A mi kis falunk


Hagytam üres helyet, majd később pótolom, ahogy eszembe jutnak. Azt még kihagytam,m hogy tudom, hogy van Baywach, meg ilyesmik, de amiket nem néztem, azokat kihagytam. Az ilyeneket, hogy Csillagok háborúja, meg Harry Potter, Sisi,  nem tartom sorozatnak, csak több részből álló filmeknek. Azokat a sorozatokat pedig ide sem írtam, amiket J. néz, mert nem is tudom összeszedni. Nem azért, mert sok, hanem mert nem jegyeztem meg a címüket.

Nos tehát milyen szerepük is lehet ezeknek a sorozatoknak, azon túl, hogy a műsorszóróknak
az a  nyilvánvaló érdekük, hogy időről-időre, minél több nézőt csaljanak a készülékek elé, ezzel tevén gazdaságossá a csatorna működését...ha már a hírműsorokkal sorra megbuknak.
 A kényelmes fogyasztók számára több előny is kínálkozik. Egyrészt nem kell agyonerőltetnie magát filmről-filmre, míg feltérképezi a szereplőket, megismeri a helyszínt, valamint átlátja a cselekményszálat.

A sorozatok az azonnali élményt adják, erőfeszítések nélkül, hiszen már minden ismerős, sőt előre tippelgetünk is, hogy vajon a következő részben bejön-e, azon eshetőség, amire számítunk.
Módunk van a színészek játékában olyan szinten elmélyülni, hogy ismerjük minden arcrezdülését, gesztusait, hozzánk közel állóvá kerül, úgyszólván beépül a családunkba, hiszen estéről-estére ott van velünk, a szobánkban, közöttünk...valamennyi.
S ezért keletkezik mindig hiányérzet is, ha végére jutunk egy-egy sorozatnak, hiszen el kell szakadnunk egy hosszú ideig megszokottá vált köteléktől, ami, bár nem vesszük észre, tán meg sem fogalmazzuk, valamilyen módon mégis rabul ejtett bennünket.

Annyit fűznék még hozzá, hogy ma már elképzelhetetlen az a korabeli, széles társadalmat megmozgató jelenség, amikor egy-egy sorozat epizódja előtt, szinte kiürült az utca és a tér, mert mindenki rohant haza a tévé elé. Különben hogyan is tudott volna a másnapi összértékélőkön részt venni. No jó, ehhez azért az szigorúan hozzátartozott, hogy a jelenlegi túlkínálattal szemben volt max. 2 csatorna....s az sem minden nap.

A magam részéről csak annyit, hogy mivel mindezt tudatosan tudom, ismerem, tapasztalom, jobb, ha óvatosan vágok neki neki újabb sorozatnak....mihelyt az aktuálisak lefutnak (2 db).

Aztán akkor majd mondhatom, hogy "Szabadság Elvtársak!"...meg természetesen: "Éljen a Világbéke!"

A feltett pár fotót, a szintén "Illetékes Elvtársak" bizonyára simán be tudják azonosítani.

Tovább »

Abúzparty minálunk

Szokásos módon, a vízcsapból is folyik, ami tulajdonképpen nem is baj. Mifelénk ez így megy, amíg az utolsó cseppet ki nem "szoríjjuk" a témából, addig eladható az újság, az internetes felület.

Szorgalmasan olvasgatom őket, kénytelen is vagyok, mert arcba jön, mihelyt leülök a gép elé. Tulajdonképpen már nem is a cikkek érdekelnek, inkább a hozzászólásokat olvasom, azok megtöltenének egy tanulmánykötetet is.

Marton Lászlóról van szó természetesen, a Vígszínház neves rendezőjéről, akiről kiderült most pár évtized után, hogy szerette, ha őt olyan lányok kényeztetik, akiknek parancsolhatott, akik nem egyszerűen nő és férfi viszonylatban álltak vele, hanem függőségi viszonyban. 

Ezt sajnos nem minden nyilatkozó, hozzászóló kezeli a megfelelő súllyal, pedig szerintem itt van a kutya elásva.

Olyan badarságokat képesek kijelenteni egyesek, hogy messziről ordít, fogalmuk nincsen a történetről. Nagyon fontosak ugyanis a körülmények, amelyeket rengetegen figyelembe sem vesznek, csak leragadnak egyszerűen a hallottaknál.

Eleve, az egy fontos momentum, hogy de miért most, és miért nem 30 éve tette a panaszt Sárosdi Lilla, s a hozzákapcsolódó 7-8 nőtársa.

Nem kell nagy ész  annak belátásához, hogy egy kezdő színésznő, netán főiskolai hallgató szava mennyit ért volna egy  befutott rendezőé mellett. Tudjuk, semmit. Simán elsikálták volna a hölgyet, s ő búcsút mondhatott volna élete ezen céljának is egyben, hogy színész lehessen belőle.

A másik fontos körülmény az amerikai zaklatási ügy kipattanása. Kétlem, hogy e nélkül, itt valami is lett volna, kellett ez a körülmény, ez a közeg ahhoz, hogy valaki felálljon és elmondja, nem kell Amerikáig menni az ilyen sztorikért.

Csöppet sem mentem én fel Marton Lászlót, mint ahogyan Kiss Lászlót sem tettem, s nem érdekel a sikeres szakmai életútjuk sem. Akik fiatalokkal dolgoznak, mint a pedagógusok is, azok elsősorban pedagógusok, úszóedzők és rendezők. Soha nem férfiak, vagy nők. Ezt a legnagyobb határozottsággal állítom, nekünk tanították is. Nem egzakt módon, de benne volt kimondatlan, hogy mindenféle olyan jelzés kizárt, ami a tanítvány felé bármi olyant sugallhat, ami felboríthatja a kettőjük között lévő hivatalos "status quót".

Van rá példa persze bőven, hogy ezt sokan nem tartják be, aztán vagy rajtavesztenek, vagy nem. Az idő kerekei  lassan őrölnek, de amikor váratlanul bekövetkezik egy ilyen skandalum, akkor ne tessenek már pislogni azon, hogy de miért, és hogy-hogy ennyi év után.

A történet...mint legtöbbször persze, azért nem egyértelmű, s ezért is a sok vita, mert a másik oldalon is vérzik kissé. Azt nem tudom elfogadni ugyanis, ha nőként véletlenül belefutok egy kétes kimenetelű helyzetbe (volt példám, majd mondom), akkor miért szükséges ezt tovább fokozni, vagy fenntartani?? Ha kapott egy maflást azzal, hogy "puszild meg!"...,? akkor miért is voltak a további körök autócskázással, vagy lakásra menetellel???

Ártatlannak csak egyszer lehet mutatkozni, tágra nyitott szemekkel, másodjára ez már simán beleegyezés, semmi több. Ezek után pedig farkast kiáltani, nekem nem túl hihető, és pláne nem sajnálatos esemény.

Visszautalva a zárójelre, szerintem nincs nő, akivel valamiféle hasonló kísérlet ne történt volna. Velem is történt, egy úttörőtáborban, a táborvezető (mint főnök) részéről. Nem hibáztattam akkor sem, mert eleven portéka voltam, értettem én a viccet, noha ez számomra mindig is a vicc és szócsata talaján maradt, s hogy ezt más máshogy vélte, az tehát nem húzható kizárólag az ő orrára. 

Természetesen a legelején mindig van kibújási lehetőség, amikor még erőszak nélkül kifarolhatunk sürgősen a szexista félreértésből. Nincs sértődés, nincs harag, hiszen tettlegesen alig történik valami, maradhatunk akár jó viszonyban is.

Egy egészséges lelkületű nőnek egy hasonló eset nem okozhat gondot, és képes a megfelelő helyén kezelni. 

Ebből a szempontból tehát azt mondom, az sem véletlen, hogy kiket ér el ez a fajta szexuális nyomorgatás. Valószínű, hogy lelkileg nagyon is megfeleltek az áldozat szerepére, nem voltak kellően erősek ahhoz, hogy nemet mondjanak és ennek a következményeit szilárdan el is fogadják. S ezen a gondolatmeneten keresztül jutunk el ahhoz a katyvaszhoz, hogy akik akkor gyengék voltak ennek a visszaverésére, azoknak  enyhén szólva is hiányos a mai erkölcsi alapjuk ehhez a vérzivataros csatához.

Nos, nem én fogok ebben a sűrűben rendet vágni, nem is akartam persze, de mivel valóban annyi nyivákolás hangzott el hol erről az oldalról, hol arról, hát nekiálltam és mint Arany János  a Fülemiléjében bölcsen megírta, hát így gondolom én is:

Felderűle a kivánt
Nap, mely a vitát eldöntse,
Hogy a fülemile-pörben
Kinek szolgál a szerencse.
Ámde a birót most cserben
Hagyja minden tudománya,
És ámbátor
Két prokátor
Minden könyvét összehányja,
S minden írást széjjeltúr is:
Ilyen ügyről,
Madárfüttyről,
Mit sem tud a corpus juris;
Mignem a biró, haraggal
Ráütvén a két zsebére
S rámutatván a két félre,
Törvényt monda e szavakkal
A szegény fülemilére:
Hallja kendtek!
Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek.

Tőlem is elmehet mindegyik fél nyugodtan, Marton Lászlónak nem kell a halálra gondolnia, a hölgyek pedig megcsinálták a vircsaftot, hangos tőlük minden e kies hazában...legyen ebből elég ennyi.

Tovább »

Gagyiturmix

Nem kétséges, a hiba bennem van, mert lelkes Alien-rajongó voltam, vagyok. Igaz, ez a 80-as évek kezdetétől datálódik, amikor az első film szétzúzta a mozikat és a benne ülő halálra vált nézőket. Mindenesetre jó volt, nem hiába vált klasszikussá. Ezután már nem is volt hátra arc, végigettem az összes filmet, sorban, ahogy Ridley Scott kiköpte őket jó, vagy rossz kedvében.

Ebben persze kétségtelenül nagy szerepe volt Sigourney Weavernek, aki tökösebb Ripley volt, mint rémülten rohangászó férfitársai...moziról-mozira, filmről-filmre.

Azt hiszem, egyedül a 3. részt nem fogadtam túlzó lelkesedéssel, az a börtönbolygós helyszín és történet kevéssé lelkesített.

Amikor kijött a Prometheus, mintegy előzményként, azt mondtam, hogy kicsit halvány, de megteszi, elvitte a filmet a dokinő és Fassbender robotja,  erőteljes figurák voltak, a befejező szituáció pedig jó ötletnek tűnt.

Már vártam az Alien:Covenant újabb eposzt, s eszem ágában sem volt megnézni semmiféle előzetest, még infókat sem.

Nos lerogyván a TV elé, áhítattal kezdtem neki, hogy mint tapasztalt Alienfogyasztó,  értő szemmel lessem a legújabb alkotást.

Sok mindent nem gondoltam erről a filmről, de mégis valahogy a Prométheus szín- és hangulatvilágában gondolkoztam. Aztán már a film elején, inkább a legelső Alien hangulata jött le, a sötétebb belső képsorok és a durva stílusú legénység (??) kapcsán. Ezen egyébként már többször hőbörögtem magamban, hogy miként lehetséges olyan ordító ellentmondás, ami a technikai fejlődés jelenleg elérhetetlen állapotát mutatja, szemben olyan emberi megnyilvánulásokkal, mint amelyeket Kolumbusz  idejének a hajósai produkálhattak.  Mintha a technika fejlődött volna, ám az ember nem, semmilyen vonatkozásában. Pedig más filmekben azért erre van példa, hogy próbálkoznak ezt a vonalat is erősíteni...a látvány mellett. Az előbb a legénység szót azért kérdőjeleztem meg, mert fogalmam nem volt, hogy kik voltak, jóformán az arcuk is felejtős. Mindenki halvány, kivétel nélkül. A kiemelt női szereplő, aki a végén kényszerűségből kapitánnyá leend,  hát pont olyan, mint a régi szegénysoron lakó holdvilágképű Mariska, csodálkozó szemekkel és kissé kerekded arcformával. Persze nem ez a fő baj vele, inkább az, hogy még akkor sem tudtam izgulni érte, amikor szemtől-szemben küzdött az egyik teremtménnyel, akiket földi értelem hozott létre. Kissé  zavaros az egész logikája, de nem ez bosszantott fel, mert hát Istenem, hány filmet nem értettem már, hát eggyel több,  igazán nem számít.

Inkább bőszített az, hogy nem értettem az űrhajósok viselkedését a szituációban, hiszen olyan elemi hibákat követtek el, mintha nem kiképzett űrhajósok lennének, hanem Pista bácsi a traktorról. Akik annyi sci-fit néznek, mint én is anno, azok a legtöbb szabállyal, amik mondjuk mindenképpen érvényesek egy ismeretlen bolygón való leszállásnál, kb. tisztában vannak. Legalábbis filmügyileg. S akkor jönnek itt ezek és úgy viselkednek,  ötletelnek, mindenféle óvatosság és előrelátás nélkül, mint a pinty. Aztán meg sikítanak, ha folyik belőlük a lé!!

Nos, egyszerűen nem tudok mást mondani, ha jobban megerőltetem az agyamat, ilyent még én  is létrehoztam volna, s aztán meg pöktem volna egyet a tenyerembe, hogy ugyan szar lett, de első próbának elmegy.

Ridley Scott viszont nem tenyérbeköpős szint, noha láthatóan ezt is tudja. Kár, mert szerintem erre pont senki nem  kíváncsi.

Tovább »

Ezernyi tolakodás

Most már több, mint egy hónapja, hogy itthon vagyok. Még mindig ott tartok, hogy igen jól érzem magam és számomra is furcsa, hogy nehézkesen mozdulok ki. Ezt azzal magyarázom, ha jó, ha nem, hogy annyit kellett utaznom szinte egész életemben, hogy kiutaztam magam.

A bejárást 15 évesen kezdtem, középiskolába. Igaz, ez csupán másfél év volt, aztán bejutottam kollégiumba. Következett 3 év főiskola, utána munkába újra 2 év. Ezután jött a 4 év Péten, ahol helyben laktunk, volt egy kis pauza. Majd Fonó. Az ott eltöltött 25 évből csupán 8 évet nem utaztam, végül itt Hajmáskéren még hozzápakoltam 9 évet. Ez összesen 30 évnél is több ingázást jelentett, ami egyenlő volt a buszok és vonatok utáni rohangálással, a tömegközlekedés minden örömével.

Utazni már csak úgy szeretek, ha valóban megyünk is VALAHOVÁ!

Szóval azzal indult, hogy itthon vagyok, úgyszólván reggeltől-estig. A kutyákkal szoktam menni egy-egy kört, ez minden...és elég is. Ha pedig valaki itthon van, hát felveszi a telefont, ha csörög. S most vált számomra igazán nyilvánvalóvá, mekkora méretet öltött a telefonos marketing, én simán zaklatásnak hívom és érzem. Mindenféle területen dolgozó csoportok ajánlják a szolgálataikat, legyen az egészségügyi szűrés, biztosítás, kutyamenhelynek, vakoknak, sérültek sportjának segítése stb.

Ma eljutottam odáig, hogy letagadtam, hogy nekem gyerekeim lennének. Ez ma már a 2. hívás volt, az első egy tulajdonképpen szimpatikus fiatal hang, aki a gyengén látók sportolási lehetőségeinek támogatására akart volna csekket küldeni. Elutasítottam, mondván az igazat, hogy a havi jótéteményen már túl vagyok és egyébként, ha már segíteni szeretnék, azt mindig meg tudom tenni közvetlenül is. Elfogadta, nem szívóskodott.

A második hívás már kevésbé volt rokonszenves, mert a felütés kicsit agresszívra sikeredett.  Nem nagyon figyeltem, hogy pontosan mi is a célcsoport neve, de úgy akart bevonni a körbe, lehet, hogy számára igen rafináltan, hogy elbúgta nekem, bizonyára vannak gyerekeim és unokáim.

Nos, ezt éppen nem kellett volna, mert itt annyira eldurrant az agyam, hogy gondolkodás nélkül rávágtam, hogy nincsenek. Igen meglepődött a hölgyemény, kiesett a szerepéből és még egyszer rákérdezett, hogy nekem nincsenek gyerekeim??

Ez másodjára már nem jött olyan természetességgel, de hát a kocka el volt vetve, nem hazudtoltam meg magam. Erre letette elköszönvén a telefont.

Szóval marketing ide, vagy oda, miért kell naponta zaklatni, s főként tetejében olyasmivel, ami kizárólag rám tartozik, mert családi ügyem és nem is szándékozom csacsogni róla, pláne ismeretlennek telefonba.

Mindezeken túl, kaptam a Magyar Posta cégtől egy terjedelmes kérdőívet azzal, hogy majd nyerhetek..mit is??? ..meg kell néznem!!

Na mindegy, ideteszem. Ha biztosan fél milla üti a markomat, akkor is erősen gondolkodóba esnék, hogy egy ilyen részletes kérdőívre válaszoljak, ami a házunktól kezdve az autóig, az anyagi helyzetünkig, a munkánkig és banki dolgainkig firtat bennünket. 

nem tudom sima érdeklődésnek felfogni!

Nem is tudom, mit képzelnek ezek, gyanakvó vagyok eléggé. Honnan tudjam, és ha  a Magyar Posta csak egy megbízott??

Szóval bárki érdeklődik nálam, bármi iránt, KUKA az egész, szóban és írásban egyaránt

Tovább »

Ez királyság!!...

Vánnak archetípusok, ezt a pszichológia már régóta tudja....hogy rögtön a közepébe lendüljek a témának. 

Nem kell ezeknek tökéletesen megegyezniük, sokszor még a hasonlítgatás is felesleges. Mégis tagadhatatlan, hogy számomra pl. az apai nagyanyám...Mici néni ..és az angol királynő egy kategória.

lehet itt persze felszisszenni, magam sem úgy értem, ahogy. De mégis, ahogy ránéztem II. Erzsébet fényképére, az arcára, a szemeire, azonnal a Csizmadia mama jutott eszembe.

Persze messze volt ő ettől, nyilván, mégis kellett, hogy legyen valami, talán a tekintet határozottsága, a rendezett frizura és szigorú "mosoly"...nem tudom.

Ez a kép nagyon ramaty a Mamáról, úgy másoltam eleve házilagosan, aztán nyomtattam...nem fotólapra, szóval van vele bajság erősen.

Azt hiszem, nem ezen a képen néz ki a Mama a legjellemzőbben. Itt ...talán a fényképezés miatt nekem kissé lágyabb a tekintete.

Nekem átjön az egész, lehet, hogy ebben az emlékeim jobban segítettek is.

Mellesleg nem egy rokonság iránti vágy mondatta velem ezt az egészet.

Tovább »

Benne foglaltatik...

Van, amivel nem foglalkozunk...igen sokáig. Nincs értelme, vagy elmúlt és felesleges azon mérgelődni, vagy keseregni már, vagy jobbik esetben eszünkbe sem jut, mert van más, ennél fontosabb.

Nem kétséges azonban, hogy sok-sok minden lapul bennünk mélyen, ami alkalmas időben felszínre kerülhet, s legtöbbször ezt meg is teszi.

Így jártam most a napokban, amikor jó sok (??) év után újra beléptem abba az iskolába, amit már nem hívnék annak, dacára a még szokásos elnevezésének.

A mostani épület egy szépen rendbe hozott valamiféle "öszvér-feladatokat" ellátó intézmény, ahol egy óvoda, és egy alsós összevontan működő osztály kapott helyet. Az óvoda létszáma 18, az 1-2-3. osztályé pedig 9 tanuló.

Óvodai rész folyosója

Árnyas, nagy udvara

Konyha és ebédlő lett a két alsós osztály terméből

A volt könyvtár termében 2 tanító tanári szobája

Megmaradt osztályterem

Nem szeretném újraidézni azokat a hónapokat, amelyek nagyon nehezek voltak a tantestület számára, kivétel nélkül. Akkor még az önkormányzatok voltak a jó, vagy rossz gazdái az iskoláknak és szinte végigsöpört az országban egy iskola-bezárási járvány. Az okos polgármesterek és képviselők egymás után zártak be iskolákat, irányítottak esetenként száznál is jóval több tanulót más falvakba.

A tantestületeken kívül, sajnos kevés helyről lehetett azt hallani, hogy ezeknek a falvaknak a lakossága összefogott volna azért, hogy mentse az iskoláját.

A különféle számítgatások bűvöletében élő "felelős" faluvezetők akkor meg sem hallották azokat a szavakat, mondatokat, amelyek azt jelezték vátesz módon előre, hogy iskola nélkül nem lesz faluközösség, megtartó erő, sem jövő.

Tulajdonképpen a 2000-es évek eleje-közepe táján amikor ezek az események megtörténtek, kötve hiszem, hogy bárki felelősen felfogta volna e tettek súlyos következményeit.

Amúgy sem volt már a falvakban rózsás a helyzet, a termelőszövetkezetek romba döntése megadta a vidék számára a kegyelemdöfést így is. Nem is vitatom, hogy olyan társadalmi-gazdasági folyamatok játszódtak le, amik negatív hatásai kivédhetetlenek voltak, ennek okairól az akkori politikusok mondtak mindenféléket és annak cáfolatait is.

Mindezeknek ellent állni, széllel szemben próbálkozni eléggé heroikus erőfeszítéseket kívánt, de aki akart, talált alternatívákat és utakat. Itt is volt, nem is egy, jól emlékszem rá.

Nem volt hozzá sem akarat, sem pozitív hozzáállás, könnyebb volt az egyszerűbb utat választani, vagy legalábbis a jövőre nézve előreláthatólag  kevesebb gonddal járt az iskola szétdúlása és a gyerekek elküldése sok-sok faluból. Természetesen, ahol ez okkal történt, azt nem vitatom, volt is ilyen. De nem itt sajnos. Ezt tételesen is lehetne cáfolni, ha még ennyi év után érdekes lenne.

Miért került mindez most ide, miért lett fontos éppen most? 

Nem tettem én semmilyen megjegyzést, sőt, egy sajnálkozó szót sem ejtettem...senkinek. Megnéztem, amit megmutattak, láttam, amit látnom kellett, ami inkább töltött el szomorúsággal, mint elégedettséggel.

Minderre az utalást a  polgármester úr tette az aktuális esemény kapcsán azzal a mondattal, amit több jelenlevő is megerősített:..."haldoklik a falu.." Már falunapot sem tartanak, nincs ki elmenjen, érdeklődjön.

Igen, laknak még emberek a faluban, de nincs közösség, megszervezhető egység valami fonalán, ami régen az iskola volt. Hiszen az iskolához mindenkinek köze volt, akkor is, ha éppen nem volt odajáró gyereke. Akkor unokája volt, vagy éppen ő, saját maga jogán léphetett be a kapuján. Nem jönnek letelepedni vágyók, hiába rengeteg az üres ház, ha nincsen munkahely...hagyján, de még iskola sem.

Minden tettünkben benne foglaltatik a következménye, annak a  jutalma, vagy a büntetése. Akik akkor a nevüket adták ehhez a szomorú eseményhez, bármilyen formában és tisztségben, azok most látják ennek a következményeit is. 

Akkor azt hittem, miután 25 év után lapulevél köttetett a talpamra, hogy ez az én büntetésem, bármit is tettem, hogy elveszett az a hely számomra, ahol sokáig élhettem.

Már látom, igazából ez nem az én büntetésem volt, utólag már hálás is vagyok érte, hogy  sikerült újrakezdenem, megmutatnom azt...és ezt kollégáimra is mondhatom, hogy fel tudunk állni és másutt is képesek vagyunk bizonyítani azt, hogy a göllei pedagógus az mindenhol jó pedagógus.

Ez a történet az összes részletével és tanulságaival ott maradt ebben a faluban, mint egy örök mementó, amivel sem most, sem később...már nem lehet semmit tenni.

Gyülekeznek a találkozóra jött régi iskolások

Jó emlékeikkel együtt érkeztek és sok örömmel.

Tovább »

Társaink az állatok

Nem kutyáról, macskáról fogok itt elmélkedni, a várakozásokkal ellentétben, inkább rólunk, emberekről.

Merthogy voltak a "régiek", akik lehettek nagyon régiek is és kevésbé azok is. A nagyon régiek viszonya az állatokhoz, a mindenféle állathoz az egészséges önfenntartáson nyugodott. Enni is kellett és öltözni is, különösen a hidegben. Ennek értelmében öldöste az állatokat nyakra-főre, s ezzel igazából semmi baj nem volt. A természet körforgásába mindez simán belefért. Sőt, vannak népek még ma is, ahol az életmódhoz bizony szükségszerűen hozzátartozik.

A bajom nem ezzel van, inkább az ember üzleti érzékével, a profit-éhségével. Amikor nem elegendő az elég, amikor a divat hozza úgy, hogy állatok sokaságát kell a kihalás szélére taszítani a menő és még menőbb holmikért.

Nagyon rendben lévőnek találtam, amikor ismert sztárok kezdtek fellépni ez ellen és kizárólag műszőrméket kezdtek el hordani, jelezvén, hogy azért a kabátjukért nem kellett elpusztítani mondjuk 20 szegény sarki rókát. Persze tudom azt, hogy mint a fenyőknél, itt is voltak erre tenyésztők, akiknek ez volt a megélhetésük, mint ahogyan a karácsonyfa-árusoknak is. Régóta nem siránkozom a kivágott leendő karácsonyfákért, mert tudom, nem erdőket pusztítanak el.

Nos, hogyan is jutottam ide??!! Rendezgettem a fejfedőket, sálakat, kesztyűket és egy zacskóban tárolva kezembe akadtak a mesés darabok:

A sarki róka gereznáját még egy karácsonyra kaptam a szüleimtől fősulis koromban, s nagyon örültem is neki,. Szép volt a kabátomhoz, jó meleg. Hordtam nem is egyféle kabáthoz, még sapkát is vettem hozzá, igaz nem rókaprémeset, de fehéret. 

A másik kettő állat nyérc volt élő korában és Teri néni kabátgallérját díszítették egykor.

 Nos, immár hiába vannak itt, fel nem vennék a nyakamba ilyen himbálózó állatlábacskákat, hogy aztán nagyon klasszul mutasson a galléromon. 

Hát ennyit változott talán a világ, vagy én, nem tudom. Van pedig még egy bundám, egy fekete nyúlszőr. Igen szép, szerettem azt is, nem is volt olcsó akkor sem, amikor 94 körül vettem. Most aztán évről-évre lapulhat a szekrényben, még jó, hogy nem hullajtja a szőrét.

Tovább »

Maggik, Knorrok és tettestársaik

Úgy alakult eddig az életem (nagyívű kezdés!!), hogy a címben említett és nevezett márkákkal kevés dolgom akadt. Nem vagyok persze bűntelen, ezt nem is állítom, mert Vegeta és Dr Oetker, mi több, Váncza azért lakozott a konyhámban, annyiszor biztosan, hogy azt mondhassam rájuk, igazi lakótársak lettek az évtizedek alatt.

A levesporok, a mindenféle szószok, leveskockák, előre legyártott mártások és nem is tudom még mik vannak, nem vertek tanyát a szekrényem polcain, noha azt sem mondom, hogy találomra ne fordultak volna elő. Amit viszont biztosan állíthatok, "Burgeres" soha nem voltam, jól megszámolhatóan 2 alkalommal tértem be hozzájuk. Egyszer salátát ettem egy budapesti vizsga ebédszünete alatt, egyszer az unokámmal jártam egy kaposvári utunk alkalmából.

Nem szeretem a gyors kajákat igazából (tetejében elolvastam Robin Cook könyvét a járványt terjesztő marhafasírtról...remek!!),  de valószínű, ennyire nem tartanám magamat elvben megingathatatlan módon távol, ha nem úgy végződne (kivétel nélkül...az a 2 is!!), hogy ..stílszerűen szólva...marha drága is az egész.

Tehát ennyi bevezető után jöjjön az eset, merthogykülönbenegyébként, minek is kezdtem bele a témába!?

Húslevest főztem tegnap, igazán hagyományos módon, bele a mindenféle természetes belevalókkal, ahogy azt kell is. Most soroljam??!! (húsos csont, sárgarépa, petrezselyemgyökér és levél, zeller, vöröshagyma, kis fokhagyma, paradicsom, paprika, szerecsendió, só, bors..talán ennyi)

Na, meg is főtt az áldott leves, előre örültem is neki, mert megkóstolván kedvemre való lett. Jó kis hagyományos cérnametélttel lesz az igazi, de nem mindig szoktam szűrés után sem belefőzni,  mert ha nem tudom J. mikor jön be, akkor megissza a tészta a levest, elázik, szóval mindenféle más lesz belőle.

Ha külön kifőzöm kis edényben, akkor vagy a levesből kell kivennem e célra, amit azért tartok durvának, mert tök pazarlás tésztakifőzésre használni egy finom húslevest, vagy vízben főzöm ki, akkor meg azért nyávogok (magamban!!), hogy milyen vízízű ez a cérnametélt.

Többször vegetával ízesített lében főzöm ki (emlékezni lehet, az még átmegy nálam a szűrőn..), de most az éppen elfogyóban volt, annyira, hogy pár szemen kívül nem is volt az üvegben semmi.

Nos, akkor legyen, már nem tudom mire is vettem, valami extraságra kellett, de volt itthon:

Akkor ezt dobom a vízbe, csak egyetlen kockát, és most ezzel főzöm ki a tésztát, ...így is lett.

Az ebédet jóízűen megettük, kávézgattunk, beszélgettünk, míg végül odakerültem ismét a konyhába, hogy a pakolás terén is a tettek mezejére lépjek.  Kiöntöttem a megmaradt főzőslevet a kutya számára odakészített edénybe, és aztán eltátottam a számat.

Ennyi zsírt tán a csontos húslevesem sem tartalmazott, mint amit itt láttam. Legfőképpen azért is lepett meg, mert miután a vegeta por alakú, valahogy úgy gondoltam, leveskocka ide, vagy oda, zsír eszembe sem jutott, csak az ételízesítés.  Jól lehet, a leveskockának igaza volt annyiban, hogy az volt ráírva: Erőleves, és az miért is nem tartalmazhatna zsírokat??!!

Jól van, ennyit erről, mossuk el.!! Itt jött a meglepetés kettő, mert hiába csorgattam rá a forró vizet, a zsír maradt az edény szélén, úgyszólván meg sem moccant.

Mi a frászból van ez a leveskocka, rohantam megnézni a dobozát.

Az a részben hidrogénezett pálmazsír, vagy a szulfitos,-ammóniás karamell az okozója, fene tudja, előzetesen nem néztem meg direkt az egész leírást, mert úgy gondoltam, akkor sosem dobom bele az edényben fővő vízbe.

Nos maradt a szivacsos kézi módszer, sok mosogatószerrel, mire kiimádkoztam a lábaskából a trutyit, amit egyébként jóízűen meg is ettünk a levestésztával.

Hát mit mondjak, lehet én kerítek csak ennek ekkora feneket, és az is lehet, egyéb élelmiszerekben ennél több gyanús holmi is lecsúszik a torkunkon, de ezektől én akkor is elbúcsúzom immár, mert ha valamiről nem tudok, hát hagyján, de ha már eleve tudom, mert láttam, akkor valóban nagy marhaság lenne a továbbiakban is kikezdeni ezekkel a népekkel.

S most akkor a szivacs is kuka lett szerencsésen, mert innen is kimoshatatlan a különös eredetű zsírmaradvány. Guszta.

Tovább »

Az idő kereke, vasfoga, szekere..mindegy

Mindenki szembesül vele, legelső gyerekperceitől kezdve. De nagyon sokáig nem tulajdonítunk ennek semmi különöset, magyarán nem foglalkozunk vele. Nem is emlékszem, mikortól kezdődött legelőször, hogy az idő, mint kézzelfogható (kézzel foghatatlan), először jelent meg az életemben. Alattomos egyébként, mert sosem lehet tudni, hogy miként kezelhetjük. Néha barát, amikor gyógyulni segít, vagy közelebb hozza szeretteinkkel való találkozást. De eléggé sokszor tekinthető akadálynak, vagy éppen legyőzendő ellenfélnek. Nem ragozom, ha nem is gondol bele mindennap valaki, az idő vonzatai...következményei a nyakunkon lógnak az egész életünkben.

Persze a legnagyobb igazság, hogy fiatalkorban egészségesen legyint rá mindenki, hiszen minden annyira messze van, olyan sok az egyéb érdekes, megoldandó feladat, munka, az idő pedig bőségesnek látszik.

Az idősek máshogy állnak ehhez, végignéztem Teri néni utolsó 24 évét közelről. Nem ragozom, de az időt már én is kezdem komolyan venni. Ha a magam életét nem is számítom (de mennyire, hogy igen), a felettem élő generációt nézve sokszor összeszorult szívvel szemlélem. mert miről is lehetne szó, mint arról, hogy ők azok az utolsók, akik még megvannak, akik előttünk voltak kicsi korunktól kezdve, akik ha eltűnnek, nem marad más, csak magunk.

Nem lesz, kit kérdezni, kihez fordulni, ha kérdésünk lesz, márpedig lesz, mert minden-minden akkor jut az eszünkbe, amikor sajnos már alig tudjuk megkérdezni, hogy is volt.

Családunkból még van pár nagynéni, nagybácsi, pontosan és összesen csak 4..Koronczai ágon senki.

Apai ágon Csizmadia Márta..Mártuska (Goda Istvánné) él egyedül. Régóta tudtam, hogy elérte őt is ami édesanyját is elvitte, jóval korábban. 80. születésnapjára nem tudtam gratulálni, a telefonján nem értem el.

Itt őt köszönti a két unoka, valamint bal szélen egy udvarló

Mártuska Papi húga, 5 év korkülönbség volt közöttük. 2 lány van, Márti és Erika.

 Bal oldalon Márti és pezsgőt fogva az ünnepelt, Erika. Mögötte fiatalabb lánya Barbara és fia András.

Elsőszülött lány Diana már férjhez ment, unokáról erről az oldalról még nem tudok. Viszont ő a férjével Amerikában van, úgy tudom Bostonban.

Erikának is és Mártinak is 3-3 gyermeke lett. Erikának sorrendben Diána, Barbara, András. Mindegyik diplomás, András itt végzett a Veszprémi egyetemen.

Márti 3 gyermeke közül kettő az első férjétől Erdősi Jenőtől született. legelőször Krisztina, majd Jenő

Itt az első férj, nem tudom kivel látható a képen.

.

Ő viszont a "kis" Jenő, úgy tudom, valami zenekarban zenél, de hogy ez hobbi, vagy foglalkozás, azt már nem tudom.

Márti életében a tánc nagy szerepet játszott, így ismerte meg Jenőt és lett házasság a dologból. Aztán lánya Krisztina is művelte , de róla csak annyit tudok, hogy már férjhez ment és van 2 kisfia, Ármin és a kicsi nevét megint nem tudom. (Asszonyneve Farkas Krisztina)

Márti 3. gyermeke szintén fiú, Gábor, ő a 2. férjétől született, róla nem találtam képet. Márti nem ismerősöm a fészen, s ahogy néztem nem is foglalkozik vele.

Igazából én nem is tudom miért, de Papi családjával nem voltunk együtt túl sokat, Húgomék talán többet, nyaraltak is náluk a Kőszeg környéki víkendházukban, míg el nem adták.

Most már sajnos késő bármilyen fonalat felvenni, főleg, ami meg sem volt. Pedig jók a lányok, tudom, és a 6 unoka is.

Miért is kerültek ők ide?? Azt hiszem, az időt próbálom még fogni, amíg egy Alzheimeressel tudok beszélni, amíg ő tudja, én ki vagyok. Tudom, eljön az, amikor már nem fogom Mártuskát megtalálni, elérni, mert ennek a kórnak szörnyűsége, hogy a külsők szenvednek leginkább tőle. Aki ebben van, az már nem fogja a veszteséget érzékelni.

Farkas (Erdősi )Krisztina és kisfia Ármin

Bogács Diana 2012-ben ment férjhez.

Tegnap szerencsére otthon találtuk őket, nagyon örültünk neki.

Tovább »

Így néz ki a célegyenes??

A közalkalmazottak egy külön állatfaj a munkavállalók körében. Annyira legalábbis, hogy a rájuk is vonatkozó Munka törvénykönyve mellett külön jogszabálycsomag foglalkozik velük, a Közalkalmazottak jogállásáról szóló. Időnként ugyan a kettő ellentmond egymásnak és többször vita kerekedik abból, hogy egy általános törvénykezésnek nem mondhat ellent egy szakmai kiegészítés, de ezzel úgy tűnik, senki nem foglalkozik évek óta. Jó ez úgy, ahogy van.

Ebből aztán az kerekedett ki, hogy én ugyan elköszöntem a tanítástól, és a munkától, de a munkahelyem tőlem nem, tételesen sem és jogilag sem.

Ugyanis szolgálati idő függvényében a közalkalmazottnak felmentési idő jár. (Régen végkielégítés is, de ezt mára már eltörölték, micsoda szerencse, hogy megkaphattam a göllei iskola szanálásakor.)

Nos, nekem 8 hónapos felmentési idő jár a törvény szerint, amelyből 4 hónapot le kell dolgozni. A munkáltató ettől eltekinthet, viszont 4 hónapot ki kell adni, munka nélküli időnek. Ezt hívták "sétálóidőnek" régen. Amikor nem dolgozol, de van még munkahelyed, és fizetésed.

Ez a közalkalmazotti lét igen kevés pozitívumai közül az egyik.

Itt állok tehát, holnap újra szeptember 1. 3-án vagy 4-én érkezik a fizetésem, én pedig nézem az iskolába vonulókat. 

A nyugdíjas létem valamikor januártól kezdődik "de jure", ám, "de facto" én most mi más is lehetnék itthon??!! 

Erről egyébként bőven lehetne tanulmányt írni, ha eddig meg nem tették, de biztosan tették. Mármint erről az egész átmeneti időszakról, amikor az ember fél lábbal itt, fél lábbal mondjuk a seholban áll, és próbál némi egyensúlyt létrehozni, nyilván lelkiekben.

A nyugdíjas lét a mai Magyarországon tök megfelel egy kevésbé csicsás madárkalitkának. Ugyanis, mivel belül ellátott, biztonságosnak tűnik, mindenki idevágyna, aki pedig ott van, azon kesereg, hogy csesszétek meg, csak kívülről klassz az egész. 

El nem tudom mondani, hányan mondták nekem, még amikor a dolgozóidőm vége felé jártam, hogy de jó nekem, és mennyire irigyelnek és cserélnének is szívesen. Én akkor is azt mondtam, hogy óvatosan kezeljétek ezt a nagy áhítatot.

Ebből nem lehet felébredni és visszaadni sem a passzust, hogydeénnemígygondoltam!!

 Eldőlt, végleges, visszavonhatatlan, igen erős mérföldköve az életnek. Ebből kifolyólag, kisebb-nagyobb megrázkódtatásokkal jár. Beilleszkedési nehézségekkel. Hová is kell beilleszkedni?? Hát ez az egyik kérdés, mert meg kell magunknak teremteni a szétfolyó időben azokat a kereteket, amelyek között az életünk majd tovább csordogálhat

Bevallom, ezzel még nem vagyok kész. Most is itt ülök, már nem is tudom mit kellene csinálnom, de hát holnap kb. ugyanennyi időm lesz rá..

Szemlélődök, azt mondom, hogy ezt a hetet még átadom a bámészkodásnak. 

Viszont azt hiszem, az eléggé jó hír, hogy az iskolába nem vágyom vissza. Nem fáj a szívem a gyerekek után sem, a munka után sem, a rémes körülmények után sem. Tett róla eleget az utóbbi 4-5 évben a kormányzat, hogy ezt a szívfájdalmat én most megússzam. 

Mindenkinek szép kezdést kívánva...egy partizán, akinek minderről egy árva cetli hivatalos papír sem lapul a zsebében.

Tovább »